Mire lesz szükséged a tarantulatartáshoz?
Furcsa dolgok amiket a tarantuláim csinálni szoktak
Jónéhány évem alatt, mióta tarantulákat tartok, láttam pár nagyon érdekes dolgot. Némelyik annyira érdekes volt, hogy úgy gondoltam megéri pár szót erre is fordítani, hogy láthasd mennyire különleges és vicces kis élőlények is tudnak lenni a madárpókok.
Ez első, hogy szinte mindegyikőjük bizonyos időközönként átrendezi lakhelyét. Gyakran van egy kedvenc terráriumi kiegészítőjük, amit ide-oda pakolásznak, mint mondjuk egy műnövény, itatótálka, de néha akár a búvóhelyként szolgáló terráriumdíszt is felborogathatják és arrébb pakolhatják, ha úgy tartja kedvük. Az aljzatot szinte mindegyik tarantula át szokta rendezni.
Néha intelligensnek tűnő rendezkedéseket is végre szoktak hajtani. Egyszer például az egyik pókom a terráriumában lévő faágát próbálta beeszkábálni a giotin ajtó alján lévő résbe. Nem tudom pontosan mit akarhatott vele elérni, de úgy tűnt, mintha a terráriumot próbálta volna kinyitni.
Néha intelligensnek tűnő rendezkedéseket is végre szoktak hajtani. Egyszer például az egyik pókom a terráriumában lévő faágát próbálta beeszkábálni a giotin ajtó alján lévő résbe. Nem tudom pontosan mit akarhatott vele elérni, de úgy tűnt, mintha a terráriumot próbálta volna kinyitni.
Netes fórumokon is olvastam hasonló tapasztalatokat. Legtöbbször a Jurassic Park-ban lévő raptorokhoz hasonlították a viselkedésüket, mivel gyakran úgy tűnik, mintha terráriumuk gyengepontját keresnék.
A Grammostola rosea nőstényem gyakran szórakozik velem azzal, hogy telepakolja (általában terráriumtakarítás után) a frissen feltöltött itatótálkáját. Ilyenkor kiveszem a tálkából a földet, visszateszem oda, ahonnan kikaparászta, kimosom a tálat, majd visszarakom és feltöltöm vízzel, de legtöbbször másnap reggelre ugyan úgy van, mint az imént leírt procedúra előtt és kezdődik minden elölről. Van, hogy ezt akár több napig, esetleg 1-2 hétig is játsszuk.
A kispókok is nagyon találékonyak tudnak lenni. Gyakran látom őket a szellőzőnyílásokon mászkálni és hogy kidugják a lábukat azt próbálgatva, hogy vajon kiférnek-e rajtuk. Egyszer figyelmetlen voltam és költöztetéskor az egyik kispókom kiszökött, mert túl nagy volt a szellőzőnyílás a dobozán. Szerencsére előkerült, viszont nagyon rám ijesztett. Azóta nem vétettem hasonló hibát.
Mivel a tarantulák intelligenciáját eddig nem nagyon kutatták, így az ilyen jellegű koordinált mozgások okát egyelőre nem lehet tudni. Hogy direkt csinálnak-e ilyen és ehhez hasonló dolgokat, vagy csak mi magyarázzuk bele, hogy értelmes gondolatokkal bíró házikedvencünk van, az sajnos nem mostanában fog kiderülni, viszont érdekes lenne egyszer megtudni mi pöröghet a madárpókok kis agyacskájában.
Csekkolj le minket!
Új cikk
Minden kedden!
Új videó
Minden második pénteken!
Kapcsolat
info@tarantulafarm.com
Fizetés
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. A Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedély számuk: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai a tarantulafarm.com oldalhoz és a tarantulafarmshop.hu webshophoz természetesen nem jutnak el.
Sikeres fizetés után azonnal hozzáférsz a termékhez és/vagy a kivitelezéshez szükséges dokumentumokhoz.
