Mire lesz szükséged a tarantulatartáshoz?
Hogyan takarítsd pókjaid terráriumát?
Egy tarantula terráriumának kitakarítása nagyon stresszes lehet – főleg kezdők számára. Van jónéhány dolog, amire fel kell készülnöd, úgyhogy jól nézd át ezt az anyagrészt, mielőtt megpróbálkoznál vele!
Hogy milyen gyakran kell kitakarítanod tarantulád terráriumát, az sokban függ attól, mennyit eszik kedvenced, van-e élő eleségállat a terráriumban, illetve, hogy mennyire piszkos és rendetlen az adott pók (nagyon sokan szeretnek az itatótálkába vagy a terrárium falára üríteni). Mindezek ellenére szerencsére a tarantulák kifejezetten takaros és rendszerető lények. Rendszeresen össze szokták szedni és eltakarítani a kajamaradékokat és az ürüléket, amit aztán a terrárium egyik sarkába szokták összegyűjteni. Gyakran a hálójukkal kis golyókba gyúrják az összeszedett szemetet és úgy rakják azt félre a terrárium erre kijelölt pontjára.
Gyakran előfordulhat, hogy összeségében nem szükséges a teljes terráriumot kitakarítani, mivel úgymond „nem elég koszos” hozzá a terrárium. Így, ameddig el nem érkezik a teljes kitakarítás ideje, addig résztakarításokat és ponttisztításokat tudsz végezni, hogy valamilyen szinten mégis tisztán tarthasd kedvenced lakhelyét. Arra gondolok ezalatt, hogy bizonyos időközönként letörlöd az ürüléket a terrárium faláról és eltávolítod a vedlést, illetve a teljesen el nem fogyasztott prédák maradékát.
Hogy eldönthesd mikor is van szükség a terrárium kitakarítására, ahhoz mindig figyelned kell az aljzatot. Előfordulhat, hogy parazitát, atkákat, gombát vagy penészt, esetleg ételmaradékot vagy talán egy életben maradt eleségállatot veszel észre. Van, amit ponttisztítással is meg lehet fékezni és van, amit teljes csíramentesítéssel lehet csak orvosolni.
Ha bármilyen parazitát, penészt vagy esetleg gombát vélnél felfedezni kedvenced lakhelyében, az első dolgod mindenféleképpen az, hogy tarantuládat elkülöníted és tartasz egy teljes csíramentesítést és talajcserét a terráriumban. Ha a terráriumban maradna a madárpókod, mikor paraziták vagy egy életben maradt eleségállat kóricál pókod lakhelyén, vagy esetleg penész vagy gomba ütné fel a fejét, az könnyen stresszelheti, megbetegítheti, megsebesíthet vagy akár meg is ölheti házikedvencedet főleg, ha frissen vedlett vagy éppen vedlik. Ezen problémák nagyrészt elkerülhetőek, ha közvetlenül a pókodnak adod az ételét egy csipesszel, nem pedig csak bedobod a terráriumába.
Mint említettem, a madárpókok nagyon takaros és tiszta lények – viszont az eleségállatok (tücskök, lisztkukacok stb…) már nem annyira. Ha tarantulád terráriumának összekoszolását megelőzöd, azzal nemcsak a saját dolgod könnyíted meg, de a tarantulád is nagyon hálás lesz (mivel ugye különös tekintettel van otthonára). Ha nincsenek terrárium problémák és tarantulád is rendszerető attitűddel rendelkezik, akkor akár az is előfordulhat, hogy elég 1-2 évente kitakarítanod pókod lakhelyét.
Ameddig el nem jön az ideje a takarításnak, addig is itt van a terrárium tisztítás teljes útmutatója, illetve pár dolog, amit nem árt megfontolnod. Persze, van sok más módja is annak, hogy csíramentesítsd pókod terráriumát, viszont ez az, amit én személy szerint a legtisztábbnak, legegyszerűbbnek és legproblémamentesebb, főleg kezdők számára.
Megjegyzés: Pihenj rá egy kicsit a takarításra, mivel néha akár 1-2 óráig is eltarthat (főleg, ha közben egy gyors és szökős pókot kell kergetned) és ha egyszer elkezded, nem feltétlen fogsz szünetet tartani. Ezek mellett nem árt, ha családodnak/környezetednek is szólsz, hogy egy darabig ne zavarjanak (persze hacsak nem segíteni akarnak)!
1. Előkészület
Először is el kell tervezned, hogyan fogod kivenni a pókot a terráriumból és hogy miben fogod tartani, amíg nem végzel a takarítással. Higgy nekem, nem az utolsó pillanatban akarod kitalálni! Ezek mellett biztosítanod kell egy biztonságos helyet, ahol tudsz majd dolgozni. Ha van bármilyen házikedvenced (kutya, macska, akármi), ami szabadon rohangál a házban vagy lakásban, akkor vagy rakd őket, vagy te zárkózz be egy külön szobába, mivel MINDIG kíváncsiskodnak.
A legegyszerűbb és legtisztább módja a terrárium takarításnak, ha az egészet a fürdőszobában vezényled le, illetve, ha a koszolósabb részeket (lehetőségeidhez mérten) a kertben vagy az erkélyen csinálod. Nem árt, ha mindig van a terrárium alatt egy törölköző, hogy ne sérüljön se a terkó, se fürdőben lévő csempe és kád vagy tusoló tálca.
Ajánlott a pók elkülönítését a fürdőszobában végezni, mivel ott kevesebb helye van elbújni, ha esetleg meglógna. Ezek mellet ne felejtsd el becsukni a fürdő ajtaját és egy törölközővel vagy ronggyal eltorlaszolni az ajtó körüli réseket. Készítsd elő a használni kívánt segédeszközöket is, hogy ne a takarítás közben kelljen ezzel szenvedned.
Szükséged lesz:
- Szemetes zsákra (a szennyezett aljzat tárolására)
- Gumikesztyűre (nem kötelező, de erősen ajánlott)
- Súrolókefére és szappanra (a terrárium kitakarításához)
- Egy műanyag dobozra (szellőzőnyílásokkal ellátva), amiben tárolhatod madárpókod a takarítás ideje alatt
- Előkészített aljzat
2. A tarantula elkülönítése
Most jön az a rész, hogy el kell távolítanod mindent, ami a terráriumban van – a madárpókodat is beleszámítva. Ha az adott pók hajlamos rá, hogy szép lassan elkezdjen kimászni a terráriumból amint kinyílik az ajtó, akkor egyszerűen csak rakd elé a tárolásra szánt műanyag dobozt és hagyd, hogy szép lassan belemásszon. Ha kicsit vadabb pókról van szó, akkor lehet az a legegyszerűbb, ha gyorsan rárakod a dobozt és alá csúsztatod a fedelét. Ha pedig egyáltalán nem hajlandó megmozdulni, akkor egy csipesszel tessékeld bele (lökdösd) a tárolódobozba. A lényeg, hogy olyan módszert alkalmazz, ami számodra is és a pókod számára is biztonságos.
3. Az aljzat eltávolítása
Az aljzat eltávolításához a legtisztább mód, ha rögtön a terrárium szájához teszed a szemetes zsákot és egyszerűen beleborítod. Így a lehető legkevesebb takarítani valód marad és nem koszolsz sokat.
4. A terrárium kitakarítása
A forró víz, a súrolókefe és a fertőtlenítő szappan a legjobb módja a terrárium kitakarításának. A forró víz feloldja az ürüléket és az ételmaradványokat, a fertőtlenítő szappan kiirtja a baktériumokat és fertőzéseket, a súrolókefével pedig ledörgölhetőek az odaszáradt maradványok.
5. Ellenőrizd kedvencedet
A procedúra elvégzése közben ne felejts el néha-néha ránézni kedvencedre, hogy minden rendben van-e vele és hogy még mindig a dobozban van-e. Figyelj, hogy nem túl stresszes-e mivel csak rád számíthat kényelmes környezet biztosítása terén. Sokkal kevésbé lesz stresszes kedvenced, ha egy nagyobb műanyag dobozba rakod és van alatta nedves kéztörlő (a pára miatt). Ezek mellett akár le is takarhatod, hogy sötétben lehessen, a lényeg, hogy a szellőzőnyílásokat hagyd szabadon!
6. Helyezd a terráriumba a friss aljzatot
Mielőtt feltöltenéd a terráriumot friss aljzattal mindenképp töröld szárazra a terrárium alját és oldalát, nehogy a túl nedves aljzat elkezdjen penészedni vagy gombásodni. Mint már említettem párszor én a föld, kókuszháncs és mohakeveréket preferálom. A kókuszháncs kicsit időigényesebb lehet, mivel általában kompresszált tömbökben árulják. Ezt a tömböt először szét kell szedned és langyos vagy meleg vízbe kell raknod, hogy a kívánt állapotba kerüljön. Ügyelj arra, hogy ne tocsogjon a vízben! Én egy nagyobb adag földet (kb. 15-20 terráriumhoz elég aljzatot) szoktam előre bekeverni, hogy költöztetésnél ne kelljen ezzel is bajlódnom. Ne felejtsd el, hogy a különböző életmódú tarantulák különböző igényekkel rendelkeznek és hogy nem mindegy az aljzat mennyiségének mértéke!
7. Terrárium berendezése
Ha már a terráriumban van az aljzat, akkor jöhet a berendezkedés! Minden tarantula terráriumában kell lennie egy sekély itatótálkának, amiből kedve szerint tud inni kedvenced, illetve ez biztosítja az alap páratartalom mértékét is. Nem tudom elégszer hangoztatni a sok elavult kézikönyv és tudásanyag miatt, hogy NEM SZABAD SZIVACSOT RAKNI AZ ITATÓTÁLKÁBA! Kelleni fog még 1-2 búvóhely is, ahova kedve szerint vissza tud vonulni madárpókod. Kisállatkereskedésekben egész jó (és legtöbbször aránylag olcsó) búvóhelyeket lehet találni. Ezek mellet nem árthat valamilyen műnövény is, hogy ne legyen túl kopár a terrárium. Innentől kezdve már csak a te kreativitásodra és képzelőerődre van szükség, hogy egy szép, tiszta és új otthont hozhass létre kedvencednek.
8. Mutasd be kedvencednek új otthonát
Ez talán a legegyszerűbb és legkönnyebb része a teljes terráriumtakarításnak, főleg úgy, hogy tarantulád egy aránylag kicsi műanyagdobozban van. Mielőtt beengednéd kedvencedet régi-új otthonába, mindenképp bizonyosodj még arról, hogy nem fog rögtön kirohanni vagy nem próbál meg megmarni! Ha nyugodt hangulatban találod és egy általánosságban is nyugodt pókról van szó, akkor egyszerűen távolítsd el a doboz fedelét és egy csipesz meg egy ecset segítségével noszogasd a friss terráriumába.
Ha egy kicsit szökősebb vagy defenzívebb tarantuláról van szó, akkor egy másik módszert ajánlanék. Lazítsd meg a doboz fedelét, hogy könnyen le lehessen lökni, tedd a dobozt a terráriumba, tedd vissza a terrárium ajtaját és csak épp annyira maradjon nyitva, hogy egy ecset vagy egy szívószál beférjen a résen. Ha ez kész, akkor a választott segédeszközzel piszkáld le a doboz fedelét. Ezek után két opciód marad. Az egyik, hogy így benne hagyod a dobozt a terráriumban és 1-2 nap múlva, ha már berendezkedett a pókod, akkor kiveszed. A másik, hogy kitessékeled a szívószál vagy ecset vagy esetleg egy csipesz segítségével a tarantulát és gyorsan kiszeded a tárolót.
Két terráriumtakarítós videóm is van. Az egyik egy Grammostola rosea nőstényről ITT, a másik egy Ephebopus cyanognatus kispókról ITT!
Csekkolj le minket!
Új cikk
Minden kedden!
Új videó
Minden második pénteken!
Kapcsolat
info@tarantulafarm.com
Fizetés
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. A Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedély számuk: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai a tarantulafarm.com oldalhoz és a tarantulafarmshop.hu webshophoz természetesen nem jutnak el.
Sikeres fizetés után azonnal hozzáférsz a termékhez és/vagy a kivitelezéshez szükséges dokumentumokhoz.
